2013. augusztus 31., szombat
Kérdések...
"Biztosan
kell? Biztosan így? Biztosan most? Van értelme? Nem késő már? Nem korai
még? Nem másképp kéne? ...és megannyi kérdés... Kellene... Elmondani
kimondani dolgokat. Aztán elgondolod végig rágod átrágod átfogalmazod
megfogalmazod...és a végén jön valami fék, blokk és a kérdések
benned.... Miért? Mennyi kimondatlan érzés szó kérdés mondat. Mennyi
blokk... mennyi "démon" amivel küzdünk....mert
a múlt.... Azt mondod... Ne foglalkozz a múlttal!... Zárd le... Igen...
Ha a múltamat nem ismered nem is értesz. Nem fogod érteni mitől miért
vagyok lettem ilyen... Ha a múltam nem érdekel?... nem is fogsz... ( nem
is akarsz? ) érteni megérteni... De akkor miért is hibáztatsz? ...
miért is hibáztatjuk egymást?... hiszen... nem akart-ad/tuk érteni
tudni.... Küzdünk a blokkokkal életen át... a démonainkkal.... Van amit
legyőzünk... van amit nem..és küzdünk egy életen át.... Azt
mondod...Lépj tovább!..jóóó...lépek én... Csak azok a qrva "démonok" ne
lennének.... ( bővebben talán majd egyszer... )..........
2013. augusztus 28., szerda
Próba-Szerelem.
Annyi válasz nélkül maradt kényes kérdés
Közöttük jársz, nehéz minden lépés
Mint egy tiszta folyó, olajszennyben ázva,
Sodródunk az időben, a csalódástól fázva
Annyi elfelejtett, kedves régi emlék,
felrémlik még, mint sok-sok kopott fénykép
Mint egy letört faág a jeges forgószélben,
Örvények közt életünk örök, vad veszélyben.
Próbáld meg! Úgy kérlek,
Nyisd hát fel a lelkedet!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél,
hogy nincs miért, de van kiért!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, …
szeretném, ha értenél!
Mint egy rosszul hangolt, drága mesterhangszer
Hamis a hang, hazug szóból tenger
Annyi jéghegy, annyi jól álcázott csapda,
A bizalom most rejtett kincs, kő és sár takarja.
Próbáld meg! Úgy kérlek.
Nyisd hát fel a lelkedet!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél,
hogy nincs miért, de van kiért!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, …
szeretném, ha szeretnél!
Meguntam a harcot, hogy mindig bűnösnek látsz
Küzdelmet a semmiért, a vitatkozást
Fáradt vagyok attól, hogy árnyék harcolni vágysz,
Örökösen hibát találsz.
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, hogy nincs miért, de van kiért!
Közöttük jársz, nehéz minden lépés
Mint egy tiszta folyó, olajszennyben ázva,
Sodródunk az időben, a csalódástól fázva
Annyi elfelejtett, kedves régi emlék,
felrémlik még, mint sok-sok kopott fénykép
Mint egy letört faág a jeges forgószélben,
Örvények közt életünk örök, vad veszélyben.
Próbáld meg! Úgy kérlek,
Nyisd hát fel a lelkedet!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél,
hogy nincs miért, de van kiért!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, …
szeretném, ha értenél!
Mint egy rosszul hangolt, drága mesterhangszer
Hamis a hang, hazug szóból tenger
Annyi jéghegy, annyi jól álcázott csapda,
A bizalom most rejtett kincs, kő és sár takarja.
Próbáld meg! Úgy kérlek.
Nyisd hát fel a lelkedet!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél,
hogy nincs miért, de van kiért!
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, …
szeretném, ha szeretnél!
Meguntam a harcot, hogy mindig bűnösnek látsz
Küzdelmet a semmiért, a vitatkozást
Fáradt vagyok attól, hogy árnyék harcolni vágysz,
Örökösen hibát találsz.
Próba-szerelem, higgy nekem!
Tedd le a fegyvert, úgy küzdjél, hogy nincs miért, de van kiért!
2013. augusztus 14., szerda
Nem kell már többé szerelem
Mostanában minden más, nem ismerek rád,
Beköltözött hozzánk már az egyhangúság,
Élünk csak a nagyvilággal, s várjuk, hogy az est leszáll,
Érzéketlen arccal mondunk jó éjszakát.
Eloltjuk a lámpafényt, de nem alszunk még,
Gondolatunk távol jár, ezt tudjuk mi rég,
Kihűlt már a régi vágyunk, bennünk csak az emlék él,
Színlelni a boldogságot semmit nem ér!
Refr.
Nem kell már többé szerelem,
Nem mondom azt, hogy szeretem,
Azt, ami szép volt, feledem,
Szívemből végleg kivetem.
Nagy árat kér a szerelem,
A régi boldogságom könnyel fizetem,
Most már csak megnyugvásom útját keresem,
Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!
Néhanapján feltör még az elfojtott vágy,
Felbukkan egy kedves arc s a szívembe vág,
Megremeg a testem-lelkem, de megsegít a józanság,
Nem akarok többé sírni sohase már!
Beköltözött hozzánk már az egyhangúság,
Élünk csak a nagyvilággal, s várjuk, hogy az est leszáll,
Érzéketlen arccal mondunk jó éjszakát.
Eloltjuk a lámpafényt, de nem alszunk még,
Gondolatunk távol jár, ezt tudjuk mi rég,
Kihűlt már a régi vágyunk, bennünk csak az emlék él,
Színlelni a boldogságot semmit nem ér!
Refr.
Nem kell már többé szerelem,
Nem mondom azt, hogy szeretem,
Azt, ami szép volt, feledem,
Szívemből végleg kivetem.
Nagy árat kér a szerelem,
A régi boldogságom könnyel fizetem,
Most már csak megnyugvásom útját keresem,
Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!
Néhanapján feltör még az elfojtott vágy,
Felbukkan egy kedves arc s a szívembe vág,
Megremeg a testem-lelkem, de megsegít a józanság,
Nem akarok többé sírni sohase már!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)