Hull, egyre hull az őszi zápor.

Harmatos föld, szürke égbolt! Jöjj, segíts nekem!

Megfürödtem csillagporban,
virágszirmot szélbe szórtam,
boldog voltam, mint sohasem,
mert ő várt rám oly szelíden,
igy volt...

Végigéltem minden percet,
álmodoztam, mint egy gyermek,
mégis elhagyott,
mint fát a lomb, így volt...

Hull, egyre hull az őszi zápor,
mégis megyek csendesen.
Elképzelem kedves arcát,
s kérdem, miért nincs velem?

Gondolatban - mint a lepkét - tűnő árnyát kergetem.

Minden érzést néki adtam,
s amit kapam elfogadtam,
végül elhagyott,
mint fát a lomb, így volt...

Hull, egyre hull az őszi zápor,
mégis megyek csendesen.
Elképzelem kedves arcát,
s kérdem, miért nincs velem?

Hull, egyre hull az őszi zápor - őszi zápor
mégis megyek csendesen. - elmegyek csendesen
Elképzelem kedves arcát - kedves arcát
s kérdem, miért nincs velem? - miért, miért, miért nincs velem?

Hull, egyre hull az őszi zápor, - úgy hull az őszi zápor
mégis megyek csendese - elmegyek, elmegyek
Elképzelem kedves arcát, - óóó
S kérdem, miért nincs velem?

Harmatos föld, szürke égbolt! Jöjj, segíts felednem!