2021. július 2., péntek

" a katonák sosem sírnak."

 "Mondd apa!

A katonák ugye sosem sírnak?
Nem fiam.
A katonák csendesen lehajtják a fejüket,
hogy ne lássa senki a könnyeiket.
Fájdalmukat a szájuk szélébe harapják,
de hogy nekik is fáj, azt nem mutatják.
Zokogni csak akkor fognak,
amikor majd egyedül maradnak.
Minden, mi nem fért bele némán potyogó könnyeikbe,
a magány takarásában tör majd a felszínre.
És ha néha azt hallod katona dolog,
Te tudni fogod, ha nem látja senki, fájdalmában a katona is zokog.
De mi mind azt mondjuk, hogy minket nagynak, és erősnek lássanak,
Nem fiam, a katonák sosem sírnak."

2020. május 27., szerda

Vers.

Nincs semmi baj...
.
...Tudod, nincs semmi baj, csak patakzik a könnyem,
Amúgy boldog vagyok, de van mit elfelednem...
Látod, hogy, mosolygok, csak szívem ne fájna már
Hogy fájó könnyeimtől, édesen altatnál...
Hidd el, nincs semmi baj, csak meggyötört az élet,
De nem mutatom feléd, mert szétzúznám reményed..
Nézd csak, boldog vagyok, épp kicsit könnyezem,
Tudod nem volt könnyű, kanyargós életem...
Nézd meg az arcomat, ugye boldog vagyok?
Az csak illúzió, hogy fájó könnyet hagyok,
Az csupán tévedés, soha nem volt igaz,
Hogy boldogtalan volnék, mindenre van vigasz...
Tudod, nem fáj semmi, csak megszakad a szívem,
Mosolyogva tűnt el, minden szép reményem...
Hidd el, boldog vagyok, tudod, nem hazudnék
Csak lelkem marcangolja, a sok fájó emlék...
Nézz most a szemembe, ugye hiszel nekem?
Ugye Te is tudod, hogy boldog az életem?
Mert mosolyogva játszom, milyen boldog vagyok,
Csak legbelül szenvedek, amíg meg nem halok...
(Árvai Attila..)

2018. március 2., péntek

Tudom én... Küzdeni kell mindenért.

Tudom én... Küzdeni kell mindenért. Küzdeni kell a félelmeink ellen is. Másból sem állt a kibaszott életem mint küzdésből. Küzdöttem kiskölök koromtól kezdve sok mindennel. Küzdöttem apámmal az előítéletekkel. Küzdöttem a lenézéssel kicsi gyerekként. Küzdöttem valami ellen amiről nem tehettem és verést kaptam érte apámtól, lenézést kaptam érte másoktól. Küzdöttem én már annyi minden ellen.... Küzdöttem a legtöbbet magammal. Értem én...mások is.... Ítéletet mondani könnyű. Az utamról szóló történetet végighallgatni könnyű, mert "csak egy mese". Amikor a félelmeimről a küzdelmeimről mesélek, persze könnyeden,...vagy annak tűnően?...beszélek róluk, közben elnevetgélünk rajta.... Megküzdeni velük már nem olyan könnyed nevetséges... Azt az utat végigjárni, na az már nem volt olyan könnyű. Hibáztam és hibázok közben... Tudom... a hibák elnyomnak minden jót. A hibákat észrevenni és ítélni, eltartottnak, agresszívnak, önzőnek egoistának kikiáltani könnyű. Hallgatok? Igen. Amikor beszéltem?...minek? Volt értelme? ....... Amikor megnyugszom...megnyugszom?... és nevetek bohóckodok jókedvű vagyok, teszem a dolgom, az nem jó. Havonta ítéletet kell mondani rólam. Mond hát akár naponta. Mondj ítéletet, ítélj el. Engem lehet, én hallgatok, legfeljebb meghúzódom egy csendes sarokban, aztán megpróbálok ember maradni arra a kis időre ami még hátra van. Ha nem bírom majd?......Megküzdök egy újabb félelemmel.

Ítélkeznek olyanok kik tizedét nem járták végig annak amit én. Ítélkeznek, pedig túl keveset tudnak, viszont túl sokat képzelnek. Engem elítélnek, megítélnek....az út amit végig jártam nem érdekli őket. Az út ami ehhez vezetett amivé lettem, nem érdekli őket. Ítéletet mondanak másokról, elítélnek másokat olyanok akik soha nem járták be azok útját életét akiket elítélnek. Persze...ők a kivételek akik mindenben a tökéletesek. Persze..."ő nem tud kiszállni abból....", bezzeg mástól elvárják hogy szálljon ki. Rájuk már nem az a mérce vonatkozik mint amivel ők mérnek másokat. A jót nem veszik észre, arról nem ítélkeznek. A hibára menten lecsapnak mint ragadozó a sebzett vadra. Azt aki bunkó módon viselkedik azokkal akik szívességet tesznek neki többször is, aki több és nagyobb hibát követett el ..., arról nem ítélkeznek, mert ő az ő köreikhez tartozik.

Ítélkeznek mert azt hiszik hogy...pedig...dehogy! ...tizedét sem!

2018. február 23., péntek

Út..........


A napokban rengeteget agyaltam pár dolgon és bár nem jutottam düllőre még
önmagammal sem, azért egy dolgot rögzítek.

Véleményt alkotni bárkiről könnyű és én is megteszem sokszor.

DE!... Amikor valaki túl keveset tud, viszont túl sokat képzel ...önmagáról is...
és úgy alkot véleményt, úgy mond ítéletet... 

Érlelődik a döntésem, de azt hiszem, úgy lesz eztán... Nem érdekel annak a

véleménye aki akkor véleményt alkot, elítél ha hibázok, viszont nem szól
hozzám, nem alkot véleményt amikor jól csinálok sokkal többet. 
Véleményt alkot, elítél, agresszívnek kiált ki, holott az nem érdekelte mi
vezetett ide, mi volt a sok éves előzménye annak amit “elkövettem”.

Nem érdekel annak a véleménye aki nem szól hozzám, nem alkot véleményt

amikor arról írok, honnan indultam, milyen utat jártam be és hová jutottam,
milyen áron. Akit nem érdekel az életem a botladozásaim a sikereim
a buktatók amiken átjutottam az út amit megtettem, ne szóljon akkor sem
amikor esetleg hibázok!  Az aki nem szólt hozzám amikor arról írtam, miként
buktam el majdnem, aztán miként küzdöttem meg önmagammal, álltam
föl és alakítottam önmagamat, miként bizonyítottam, miként lettem az
aki ami, miként milyen úton mit értem el...aki akkor nem szólt hozzám,
aki azt nem vette észre, az ne szóljon ne alkosson véleményt máskor sem,
ha hibázok sem. 

Akit nem érdekel az életem, a sikereim, ne érdekeljék a hibáim sem. 

Nem!...Nem érdekel senki véleménye, csakis azoké kik ismerik, akiket

érdekel ..t az út is amit megtettem, akik ott voltak velem mellettem,
akik a jót is észrevették, akik biztattak jószóval akkor is ha elfáradtam
ha elbuktam. 

Egyébként... NEM ÉRDEKEL SENKI VÉLEMÉNYE! 

2016. április 27., szerda

Online nosztalgia

Nosztalgiáztam kicsit. Igaz, csak így online térképen, de így is jó volt végigjárni ifjúságom helyszínét. Nagyatád. Ott kezdtem a hivatásomat pályakezdőként. Majdnem ott ért véget a pályafutásom, majd pár Embernek köszönhetően ott értem el életem legnagyobb, legszebb sikereit is. Egy Embert mindenképp meg kell említsek közülük...Ő egyetlen lépésével sokat tett azért hogy én hivatásos katona maradjak és sikeres... Ander István őrnagy. ... Máig minden tiszteletem az övé. Ő egy kedves, csendes, mindig mosolygós, csupa jóindulat EMBER, Parancsnok volt. Ő vette észre először hogy bennem sokkal több van, mint amit addig mások meglátni akartak. Aztán még valaki... Kozma Miklós alezredes úr. -Kőkemény parancsnok. Fura egy viszony volt a kettőnké. A folyamatos "szekírozásával", megkülönböztető kiemelt rám figyelésével, bizalmával erőt, hitet adott nekem. Katona maradtam, Katona lettem...sikeres és jó. ... Köszönöm nekik! Ander István őrnagy és Kozma Miklós alezredes urak. Még pár nevet említhetnék, de ők ketten voltak a meghatározóak hogy én hivatásos katona maradjak és jó parancsnok, sikeres legyek.
-Aztán Nagyatád...Ott lettem Apa, ott született első fiam Richárd. Akkor még nem tudtam milyen apa akarok lenni, csak azt tudtam,...milyen nem. Azt hiszem...bár erre csak a Fiaim adhatnak hiteles választ..., talán sikerült jó apának lennem.
Nosztalgiáztam. 


2016. április 24., vasárnap

30 év romjai és egy, illetve három város.

Namaste! smile hangulatjel ( hűűű de rég kezdtem így ) Szebb estéket kívánok! péntek óta időnként elfog az írhatnék vágy, osztán hogy neki kezdenék izibe el is száll. Politikárul nem írok. ( ha esetleg észre vételeztétek...arrul egyre kevésbé írok, alig neha szólok hozzá ) Hányási meg lődözhetnéki ingerem támad tüle na. 
-Szojval írhatnék,...izzé..., közölhetnék vágyam keletkezik neha péntek óta, merthogy.... Merthogy voltam Kaposváron a héten. Múlt szombaton mentem, csütörtökön jöttem. Előző életünk ( Richárd fiam 29, Dávid fiam 24, enyém 30 évnyi ) romjai egy részének ( marad még így is ki tuggya meddig...) eltakarítása volt a cél. Ültem egyedül a nagy csöndben este a romokat bámulva a szobában és végig gondoltam azt a 30 évet... Nem így terveztem, nem így álmodtam..... Aztán sétáltam is egyet a városban, közben gondolkodva az ott töltött 24 éven. ... Énekelhetném az EDDA-val..."Mindent itt hagyok, mit -Kaposvár- adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába." Merthogy Kaposvár és én valahogy valamiért sosem tudtunk összebarátkozni. Sosem éreztem otthonomnak, csak egy helynek ahol lakunk, dolgozom... Valahogy olyan hideg rideg jellegtelen személytelen egyéniség nélküli depis volt nekem az a város. Mondhatom...Életem legpocsékabb 24 éve volt mindazok ellenére, hogy közben piszok nehézségek közt felneveltem kettő csodálatos fiamat. Mindazok ellenére hogy az ottani beosztásomat szerettem és jól éreztem magam benne. ... még a egy kettő némely főnökeimmel való "küzdés" ellenére is. Még a ...na a volt kollégáimról egy kettő tisztelet a kivételnek kategória kivételével inkább most nem..... 30 év...1985 - 2015 ...1985 - 1990 Nagyatád. 1990-1991 Nagykanizsa. 1991 - 2005 Kaposvár 2005 - 2015 Kaposvár. .......... 
További szebb estéket kívánok!

ui.
Kaposvár az a város ahol túl sokat veszítettem és túl keveset nyertem. Kaposvár az a város, ahol egész életem során annyi gerinctelen talpnyalóval mint ott..., még nem találkoztam sehol máshol.

2016. április 8., péntek

Elveszett életek.

2014 április 08-án a facebook-on tettem közzé. Azóta nagyot változott az életem, bár a múlt még mindíg nyomaszt, időnként vissza vissza tér és ad egy egy pofont, figyelmeztet..., nehogy "eltévedjek" és azt higgyem hogy... Mert hát ugye... a múltunk vagyunk mi magunk. Tetszik vagy nem, tagadjuk vagy elfogadjuk, akkor is így van ez. 
 - Találtam - Elkértem - Elhoztam .... Csak mert rólam is szól.
"Órák óta megy. Bolyong. Céltalanul.
Nem tudja, hol jár épp. Semmi sem ismerős. És mégis, minden az.
Keres valamit. Valamit, ami elveszett. Vagy tán nem is volt.
Egy árnyas padot, amin megpihenhet.
Egy arcot, amibe belefelejtkezhet.
Egy szempárt, amibe elmerülhet.
Egy mosolyt, ami megmosolyogtatja.
Egy kezet, amiben megkapaszkodhat.
Egy vállat, amire ráborulhat.
De nincs, sehol sincs.
Körülötte leszegett fejű emberek sietnek a semmibe.
Boldog, összesímuló párok lebegnek tova.
Gyermekeikkel fogócskázó anyák nevetve szállnak a múló időben.
Autók suhannak, bűzt és zajt árasztva.
Minden él, lüktet, harsog.
Csak ő halott.
Csak őt nem látja senki.
Pedig itt van. És megy. Tovább. Lázasan keresve, ami " nincs sehol ". Belenézve minden arcba, kikutatva minden zugot. Üressé vált szívvel, aggyal, monotonon lépdelve. Már nem érzi a fáradtságot, nem hallja üres gyomra korgását.
Csak a zakatoló hangot a fejében:
- Meg kell annak lenni! Muszáj megtalálnod!
Lassan átveszi a ritmusát. Ütemére lépdel. S motyogja maga elé, monoton elhaló hangon.
- Elvesztett valamit? Segíthetek?
- Csak az életem. Az én életem!"